Dárdai István:
Levél

Itt ülök az asztal mellett
Kezemben fekszik egy levél
s míg elnézem a borítékját
Az a levél nekem mesél.
El-elnézem a finom hajtást
A sok, sok apró gyöngybetűt
Mennyi csinosság, mennyi kellem
És mennyi gond itt mindenütt.
Hát érdemlek én ily boldogságot?-
Most még felfogni nem tudom;
Mert, hogy tényleg boldog vagyok
Talán nem is kell mondanom.
Az én szívem egy finom mérleg
S e levél benn oly szörnyű súly,
Hogy szétrombolá az egészet
S uralja múlhatatlanul.

Tartalmilag tán nincs is semmi
Csak akinek szól érzi meg,
Hogy ez a rózsaszín kis álom
Egy lány szívétől míly meleg.
Kihull kezemből, iron, levél
S én az asztalra borulok,
Szívem, szájam, szemem szavával
Egy édes lánynevet suttogok.

1934. febr. 25.